Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az újdonságot egy dizájnstúdió alkotta, így korántsem tekinthető hivatalosnak az egyébként formás tervezet.
A francia kompakt harmadik generációja még 2008-ban mutatkozott be, így tavaly ideje volt kívül, belül is megváltoztatni picit. Műszaki téren szintén nem maradt érintetlen, megjelent a 130 lóerős 1.2 TCe turbós benzinmotor, duplakuplungos automataváltóval.
A nagyobb átalakulás az új generációval még odébb van, két év múlva esedékes, most lényegében annyit lehet tudni róla, hogy a Renault-Nissan páros új platformjára a CMF-re épül, amely 11 Renault-nak és 3 Nissannak lesz egyaránt az alapja.
Az új szerkezet révén a közös alkatrészek aránya jelentősen megnő a csoporton belül, ezzel a költségek jelentős, akár 40 százalékkal is csökkenhetnek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.