Az Autocar brit lapnak a márka dizájnvezetője, Giles Taylor elmondta, hogy a szuper-luxus terepes kocsi már 2017-ben az utcákon lehet.
Hangsúlyozta azt is, hogy nem gondolják, hogy egy ilyen szabadidő autó aláássa majd a márka megítélését. Ha hasonlítani kell a modelljüket valamihez, akkor az egy Mercedes GLK-plusz-plusz lesz, mint azt az ára is egyértelműen jelzi. A dizájn a hagyományos Rollsoknál modernebb lesz kívül, belül, amelyre szükség is van a jelenlegi vásárlóerő megtartásához. Rengeteg vevőjük fiatal már, főleg a kínai vásárlók közt jellemző a saját erejéből harmincas éveire milliárdossá lett fiatal vállalkozó.
A megjelenési dátum sem véletlen, a nagy konkurens Bentley is nagyjából ekkor rukkol majd ki saját SUV-jével. A vállaltnál még annyit sejtettek, hogy a RR SUV közös alapokon nyugodhat az anyacég, a BMW új 7-es sorozatával.
A motorválasztékot illetően is csak spekulálni lehet, de a jelenlegi paletta is bőséges megfelelő erőforrásokban. A BMW 4.4 literes V8-asa, vagy a V12-es 6.0 literes, illetve a Ghostban lévő 6.6 literes V12-es is megfelelő nyilván. Sőt, mint hírlik, jönnek a konnektoros Rolls-Royce-ok, amelyek 20-30 kilométert akár tisztán elektromos üzemmódban is képesek haladni.
Gyors áttekintésben a következő négy év új Rolls-Royce-ai: 2014- Ghost facelift, 2017 – új RR Phantom, 2017 – az új SUV, 2018 – új Ghost.

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon! |