Még durvább benzinpusztító SUV a Lamborghinitől
Frissített formában visszatér a kínálatba a vezetési élményre kihegyezett Lamborghini Urus Performante.
Frissített formában visszatér a kínálatba a vezetési élményre kihegyezett Lamborghini Urus Performante.
HVG
Első körben kétféle dízelmotorral rendelhető itthon az animált indexfényeit a talajra vetíteni képes teljesen új Audi Q7.
HVG
A vezetés és az autóban töltött idő valódi érték, ehhez mérten kiemelt jelentőségű, hogy hogyan használjuk fel ezt az időt.
Mercedes-Benz
Megérkezett a vadonatúj Skoda Peaq, mely nemcsak az Enyaqnál, hanem a Kodiaqnál is nagyobb helyet követel magának a parkolóban. Genfben találkoztunk először a Skoda berkein belül minden korábbinál nagyobb kapacitású aksit felvonultató, 7 személyes változatban is készülő cseh SUV-val.
Kipróbáltuk a kínai Chery legnagyobb méretű divatterepjáróját, a 19,5 millió forint ellenében 428 lóerős összkerekes plugin hibrid hajtást, 7 ülést és fullextrás felszereltséget biztosító Tiggo 9.
A Stellantis olasz prémium márkája 4 év után megújította középkategóriás SUV-modelljét.
HVG
Megkezdődött a 4 hengeres motorral immár nem rendelhető megújult Mercedes GLE Coupé hazai forgalmazása.
HVG
Az Audi legújabb SUV-ja csak a későbbiekben lesz kapható benzines erőforrásokkal.
HVG
Megkezdődött a Mercedes GLC electric két elérhetőbb árú változatának a hazai forgalmazása.
HVG
Megérkezett az Audi Q7 teljesen új fejlesztésű harmadik generációja, mely Európában kétféle dízelmotorral debütál.
HVG
A Mercedes G-Klasse legújabb tuningverziója kerek lámpák és csillagos embléma nélkül támad.
HVG
A Skoda Kodiaqnál is nagyobb Peaq 600 kilométert meghaladó hatótávval támad.
HVG
A Stellantis konszern olasz márkája egy új középkategóriás szabadidő-autóval rukkolt elő.
HVG
A faceliftes Mercedes GLS szabadidő-autó indulóára nem sokkal 43 millió forint alatt alakul.
HVG
Tényleg malomkerekeken gurul egy-két mai autó.
HVG
A megújult Mercedes GLE legolcsóbb alapmodelljének az indulóára nem sokkal 35 millió forint alatt alakul.
HVG
A pekingi autószalonon nem volt hiány új szabadidő-autókból. A világ legnagyobb és ma már egyben egyik legrangosabb autókiállításán nemcsak a helyi kínai gyártók, hanem az európai cégek is ellőtték a puskaporukat. Megannyi ígéretes új modellt prezentáltak, de nem meglepő módon a divatterepjárók képviseltették magukat a legnagyobb számban.
Visszafogott brit elegancia, luxustól tocsogó lounge életérzés, repülőszőnyeg effektus és selymesen dohogó bitangerős német V8. A Range Rover SV sokat ígér, de vajon vannak-e árnyoldalai 114 millió forint magasságában?
Kipróbáltuk, hogy milyen autó a gyakorlatban a Magyarországon készülő BMW iX3-nál kicsit nagyobb és nehezebb, szerényebb hatótávú, de nagyobb teljesítményű és finomabb futóművű villanyos Mercedes GLC.