A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Horrorbalesetet rögzített egy autópálya biztonsági kamerája Kínában, Yangzhou közelében, ahol egy személyautó és teherkocsi ütközése vezetett tragikus kimenetelű láncreakcióhoz…
A csütörtöki incidens során az autópályán egy személyautó befurakodott két teherjármű közé: az egyiknek nekiütközött, a belső sáv szalagkorlátjának csapódtak, ahonnan a teherautó visszapattant és eltalálta a másik monstrumot. Ez már önmagában is elég komoly baleset lett volna, ám ezután még durvább folytatás következett: a szalagkorlátról visszapattant teherautó a másik kamionnak ütközve irányt változatott, átszakította a szalagkorlátot, átvágódott a túlsó sávba, ahol pedig egy tartálykocsit vontató kamionnal ütközött. A két jármű az útmenti árokban kötött ki, utóbbi be is robbant.
A sérültek pontos számáról nem érkezett jelentés, az viszont biztos, hogy a személyautó által eltalált, a láncreakcióban főszerepet játszó kamion vezetője a helyszínen életét vesztette.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.