A prefektus a parkolási szabályzatnak a bírságolásra vonatkozó cikkelyeit tartja törvényelleneseknek. Álláspontja szerint ezek bírság köntösébe bújtatott helyi illetéket vezetnek be. A román törvények szerint a jogerős bírósági ítéletig felfüggesztik azoknak az önkormányzati határozatoknak a hatályát, amelyeket a prefektus megtámadott a közigazgatási bíróságon.A Bihari Napló című napilap Ilie Bolojan polgármestert idézte szerdai számában, aki egy sajtótájékoztatón elmondta, kérni fogják a bíróságot, hogy a lehető leggyorsabban hozzon ítéletet az ügyben. A polgármester úgy vélte, fennakadások várhatók a nagyváradi közlekedésben, ha az őszi tanévkezdésig nem lesz alkalmazható a szabályzat. Várhatóan sokkal többen akarnak majd a belvárosban parkolni, mint ahány parkolóhely van.Petri Csilla, a nagyváradi polgármesteri hivatal szóvivője az MTI-nek elmondta, a felfüggesztett hatályú szabályzat a bárki által elfoglalható parkolóhelyekre vonatkozott. Továbbra is hatályos a Nagyváradon lakók bérelt parkolóhelyeire vonatkozó határozat. A bérelt parkolókat az különbözteti meg a szabadon használható parkolóktól, hogy ezeken fel van tüntetve a gépkocsi rendszáma, amely számára a helyet bérlik.A szóvivő hozzátette, a bárki által használható fizetéses parkolók óráit nem kapcsolják ki, azok továbbra is elnyelik az autósok pénzét. Bírságot azonban nem róhatnak ki a fizetést elmulasztó sofőrökre. Nagyváradnak 2013-ban mintegy 8,2 millió lej (582 millió forint) bevétele származott a parkolódíjakból és a parkolási vétség miatt kirótt bírságokból.
Egy eljárás miatt ingyenessé vált a parkolás Nagyváradon
Beláthatatlan ideig nem hajthat be parkolási díjakat a nagyváradi önkormányzat, mert a prefektus a közigazgatási bíróságon megtámadta a város 2006 óta érvényes parkolási szabályzatát.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Új elnököt neveztek ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Megszüntették az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot.