A BKV korábban 37 úgynevezett CNG-buszt vett, ezeket is használtan. Most újabb tizenkettő érkezik, méghozzá Svájcból, Lausanne-ból. Az első járművek már a héten itt lesznek, a többit pedig jövő hétvégére hozzák Budapestre. A korábbiakkal együtt összesen 49 gázüzemű busz jár majd Dél-Pesten.
A Svájcól érkező Van Hool NEW A330 CNG típusú szóló buszokat 2004 és 2006 között gyártották. Teljesen alacsonypadlósok, kerekesszékes utasok is könnyen használhatják őket. A gázüzemű buszokat Euro 3-as besorolású motor hajtja. Futásteljesítményük alacsony, darabonként körülbelül 6,5 millió forintba kerültek. 12 méter hosszúak, háromajtósak, légkondicionáltak.
A sűrítettföldgáz-üzemű motor előnye a dízelmotorokkal szemben az, hogy kevesebb káros anyagot bocsátanak ki és csendesebbek. A FŐGÁZ telephelyén múlt héten adtak egy minden eddiginél nagyobb teljesítményű CNG-töltőállomást.
A belgiumi székhelyű Van Hool Európa öt legnagyobb buszgyártójának egyike, és korábban is hozták már Budapestre olyan használt buszokat, amelyeket annak idején ez a cég gyártott.
A 12 svájci járművet honosítják majd: flottaszínt kapnak, elektronikus jegykezelőket és kijelzőket szerelnek fel az utasterükben.
A BKK közleményében emlékeztetnek, hogy a használt buszok érkezésével selejtezni tudnak majd 20 évesnél idősebb buszokat. Azt ígérik, hogy később új használt járműveket próbálnak majd beszerezni.