A Duna Aszfalt Kft. 2013 tavaszán kezdte el a kétszer kétsávos sztrádaszakasz kivitelezését, a beruházás 56 százalékos készültségű – mondta. Amennyiben a román oldalon is elkészül a mintegy 40 kilométeres szakasz, jövő év közepére létrejöhet Araddal, Temesvárral és Dél-Erdéllyel az első autópálya-kapcsolat – hangsúlyozta a kommunikációs vezető.Az új autópálya elkészültével a 43-as út mellett fekvő települések, Apátfalva, Magyarcsanád és Nagylak mentesülnek a belterületükön áthaladó tranzitforgalomtól – közölte.Az M43-as befejezésével a Nyugat-Európából a Balkán és Törökország felé tartó nehézgépjármű-forgalmat végig autópályán, az M0-son kétszer három sávon lehet átvezetni az országon – mondta.
Jövőre már végigautózhatunk az M43-ason
Jövő év közepén helyezhetik forgalomba az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti 23,1 kilométeres szakaszát – közölte Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője csütörtökön a helyszínen.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.