Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Részegen a volán mögé ülni nemcsak felelőtlenség, de törvényellenes is, ennek ellenére mindig, mindenütt akad olyan, aki fittyet hány erre. Sajnos az is gyakran előfordul, hogy ennek tragédia a vége…
Így történt a közelmúltban Kínában is, ahol - nem tudni pontosan, hogy melyik városban – igazi mészárlást rendezett egy részeg autós. Az ittas sofőr ész nélkül száguldott az éjszakában, elveszítette az uralmat a kocsi felett és előbb az út mentén parkoló járműveknek csapódott, majd a pörgő-forgó autó felvágódott a járdára is, ahol több ember is eltalált.
A videó feltöltőjének rövidre szabott szöveges jelentése a részeg autós ámokfutásának végeredménye két halott és két súlyos sérült volt: azt persze nem tudni, hogy az elkövetőnek meggörbült-e akár egy haja szála is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.