Egy napjuk maradt a fogyatékkal élőknek arra, hogy még az idén állami támogatást igényeljenek autóvásárláshoz – írja keddi számában a Magyar Nemzet.
A lakóhely szerint illetékes szociális és gyámhivatalhoz kell benyújtani a kérelmet, amelyet december 15-ig bírálnak el. Aki most nem pályázik, jövő tavasszal teheti meg újra.
A jogosultak 900 ezer forint támogatást kapnak, ha új gépkocsit vásárolnak, és hatszázezret, ha használt autót, három vagy négykerekű segédmotor-kerékpárt, illetve gépi meghajtású kerekes széket szeretnének.
A támogatásra azok jogosultak, akik a tömegközlekedési eszközöket nem tudják önerőből igénybe venni, és akiket a kormányhivatalok rehabilitációs szakigazgatási szerveinek szakértői bizottságai közlekedőképességükben akadályozottnak minősítenek, és állapotuk legalább további három évig fennáll.
A konstrukcióról korábban a HVG írta meg, hogy az miként kedvez egy Fidesz-közeli milliárdos bankjának, a Széchenyi Banknak, semmint az igénybe vevőnek. A két évvel ezelőtti helyzethez képest viszont ma már több új Suzuki-modellből válogathat a vásárló.