Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Hárman megsérültek a 8-as főúton Pétfürdőnél, amikor csütörtök délután több gépkocsi összeütközött. A rendőrség az utat teljes szélességében lezárta – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
Három személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze csütörtök délután három óra körül a 8-as főút 32-es kilométerszelvényében, a pétfürdői elágazó után.
A mentés és a helyszínelés idejére a főutat teljes szélességében lezárták, a forgalmat közeli mellékutakra terelik. A Várpalota felől érkezők a pétfürdői elágazónál, míg a Veszprém felől érkezők a sólyi elágazónál tudnak kerülni a Pétfürdő-Berhida-Vilonya-Királyszentistván-Sóly útvonalon.
A baleset helyszínéről a mentők egy középkorú férfit és egy négyéves gyermeket súlyos, míg egy középkorú nőt könnyű sérülésekkel szállítottak a veszprémi kórházba – közölte a mentőszolgálat megyei mentésvezetője, Csermák József.
Az ütközés következtében a kisteherautó az árokba csúszott. A veszprémi, pétfürdői és balatonfűzfői tűzoltók három gépjárműfecskendővel és egy daruval, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálattal végzik a forgalmi akadály megszüntetését – közölte Csépányi-Barczi Petra, a katasztrófavédelem megyei szóvivője.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.