A legforgalmasabb januári napokon közel 30%-kal több jármű haladt át a fizetőssé vált útszakaszok alternatív útvonalain az elmúlt év azonos időszakához képest – derül ki a közlekedési adatok értékelésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. elemzéséből.
Az állandó és legnagyobb forgalmat generáló autósok továbbra is az eddig megszokott útvonalakon jutnak el munkahelyükre (megvették a matricát), így ők nagyobb mértékű forgalomváltozást nem idéztek elő. Főként azok választották a fizetős útszakaszok elkerülését, akik csak alkalmi jelleggel érintik az említett útvonalakat – mondta el Illés Gábor, a Best Way Traffic Kft. ügyvezetője.
A forgalomnövekedés az elkerülő utakon a hónap egészét figyelembe véve átlagosan 12-15% volt, és a menetidő is ezzel arányosan növekedett.
Az új útdíjrendszer leginkább az M0-s autóúton, valamint a vidéki nagyvárosok gyorsforgalmi útjainak bevezető szakaszain befolyásolta a forgalmat. A legjelentősebb változást a Vácról Göd és Dunakeszi települések központján át a fővárosba vezető 2-es úton tapasztalhatták a közlekedők, mivel sokan választották ezt az útvonalat az M2-es és az M0-s autóutak újonnan fizetőssé tett szakaszainak elkerülése érdekében.

Hasonló mértékű forgalomnövekedés mutatkozott Budaörs és Budapest között az 1-es úton. Emiatt a korábbinál több időt vett igénybe az úti cél elérése az említett útszakaszokon. Az M1/M7 autópálya fizetőssé vált bevezető szakaszán például változatlanul 11 perc alatt lehetett eljutni Gazdagrét központjából egy budaörsi bevásárlóközpontba, viszont a Budaörsöt átszelő 1-es főúton idén januárban már 18-20 percet vett igénybe ennek az útnak a megtétele, míg tavaly legfeljebb 15 perc volt itt a menetidő.
A Best Way Traffic szakértője szerint a március 15-től életbe lépő vasárnapi zárva tartás bevezetését követően a szombati napokon jelentősen nőni fog a bevásárlóközpontokat érintő díjmentes szakaszokat használó járművek száma. Ennek oka, hogy a hétvégi vezetők és a vásárlási szándékkal utazók várhatóan nem vásárolják majd meg a matricát, így csak az alternatív útvonalakon juthatnak el díjmentesen az agglomerációkban található áruházakba.