Március 29-én veszi kezdetét Katarban a 2015-ös Moto GP szezon, melynek hivatalos biztonsági autója a tavalyi évhez hasonlóan idén is a BMW M4 lesz.
A bajorok sportkupéja a tavalyi safety carhoz képest jelentős fejlődésen ment keresztül, amely nem csak a külsőségekben, és a korábbi gyöngyházmetált leváltó fekete fényezésben mutatkozik meg leginkább, hanem a motorháztető alatt. Az M divízió mérnökei ugyanis a 2015-ös szezonra egy újonnan kifejlesztett vízbefecskendező rendszerrel látják el a 3.0 literes, soros hathengeres motort, amely így az ígéretük szerint erősebb, tartósabb és gazdaságosabb lesz.

A rendszer lényege, hogy a vízbefecskendező tíz bar nyomáson finom vízpermetet adagolva lehűti az égéstér felé áramló levegőt, amely ezáltal sűrűbbé válik, így hatékonyabb égés jöhet létre. Mindezek áldásos eredményeként nő teljesítmény, valamint csökken a fogyasztás, hosszú távon pedig a folyamat a motor alkatrészeinek élettartamát is növeli, vagyis triplán hatékony.
A rendszer működéséhez szükséges vizet egy tartályban tárolják a csomagtartóban, amit a vízpumpával, a szenzorokkal és a szelepekkel együtt a motorvezérlő elektronika irányít. A bajor mérnökök szerint versenykörülmények között ajánlott indulás előtt feltölteni a víztartályt, viszont normál közúti használat esetében elég minden ötödik alkalommal. Ha a rendszer beválik később az utcai modelleken is alkalmazni fogják.






Kövesse az Autó rovatot a Facebookon! |