Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Ha az, az irány, hogy a kisebb sportos autókban is egy elektromotor adja a plusz löketet – á la LaFerrari - akkor csak bátorítani tudjuk az ilyen megoldásokat.
A 2015-ös sanghai autószalonon mutatkozik majd be a franciák tanulmányautója az 500 lóerősre és 730 Nm-es nyomatékúra erősített 308-as hibrid.
A hothatch már-már a szupersportautók menetdinamikai tartományába tartozó 4,0 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s tempót. A kocsi specifikációja nagyjából a következő: 1.6 literes turbó benzinmotor 270 lóerővel, ehhez csatlakozik a két darab 85kW-os (113 lóerős) elektromotor. A kocsi akkumulátora egy 3 kWh-s lítium-ion egység. Az elektromos motorok egyformán hajtanak elöl és hátul is, az első hajtásba csatlakozik be a belsőégésű motor is.
A sofőr három teljesítménymódot választhat kedve szerint: utcai, pálya és verseny. Érdekes, hogy külsőségeiben a 308 R Hybrid, leginkább a tavaly bemutatott 208 GTI 30, a legendás 205 GTI harmincadik születésnapjra készített példányára hasonlít. Nyilván hosszabb tengelytávval és szélesebb nyomtávval.
Kövesse az Autó rovatot a Facebookon! |
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.