Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Nagyban dolgoznak a Bugattinál a Veyron utódján: az Auto Bild című német szaklap a napokban közreadott egy videót egy olyan kezdeti próbamodellről, amelyet már a közúton is használnak.
A Chiron – ez lesz a minden idők leggyorsabb, sorozatban gyártott autójának helyére lépő típus neve – persze még nagyon messze áll a végleges változattól, a lencsevégre kapott példány inkább mondható egy gördülő próbaváznak, mint prototípusnak. A felvételt – amelyen a két példányt egy i8-as BMW és egy Lamborghini Huracan kíséri – mobiltelefonnal készítették.
Arról, hogy a Chiront milyen hajtáslánccal szereli majd a Bugatti, egyelőre eltérőek az információk. Egyes források szerint a Volkswagen fennhatósága alá tartozó gyártó a jelenkor szuperautótrendjének megfelelően hibrid hajtást készít, ám a többség úgy tudja: ugyanaz a W16-os szív dobog majd ebben a kocsiban is, mint a Veyronban, ám elektromos turbóval szerelik és 1500 lóerős teljesítményre lesz képes.
A konszern nagykutyái egyelőre csak annyit ígérnek, hogy a Chiron méltó lesz a Veyron hírnevéhez. Amennyiben képes a pletykált 464 kilométer/órás végsebességre, valamint a 2 másodperc alatti százas sprintre, valószínűleg senki nem fog panaszkodni 2016-ban, amikor várhatóan megérkezik az újdonság.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.