Vége egy korszaknak: a Porsche kiszállt a Bugattiból
Szakmai háttér helyett egy befektetői csoport lesz a hipersportkocsik gyártójának tulajdonosa.
Szakmai háttér helyett egy befektetői csoport lesz a hipersportkocsik gyártójának tulajdonosa.
HVG
Bőven egymilliárd forint feletti egy ilyen hiperautó ára.
HVG
Igen, nagyjából 7,2 milliárd forint ez az autó.
HVG
Rimac szerint a jövő luxusautóinál egyre kevésbé a puszta teljesítmény számít majd.
HVG
A csapatot a cég jelenlegi vezérigazgatója vezette fel.
HVG
Még a Bugatti emblémáját is levették.
HVG
A ritkánál is ritkább vadonatúj Bugatti Destrierben a márka jó öreg 8 literes W16-os erőforrása rejtőzik.
HVG
A kék-fehér fólián rajta van a két legnagyobb legenda arcképe.
HVG
Az újkori ára is egymilliárd forint feletti volt, azóta pedig csak még többet ér.
HVG
Egy maximálisan személyre szabott új Bugatti W16 Mistral tűnt fel a színen.
HVG
A „fekete kocsi” árát olyan nyolc és kilenc milliárd forint közé teszik.
HVG
A saját márkájukkal akarnak foglalkozni kizárólag.
HVG
A virág tematikájú benzinpusztító hipersportkocsi egyike az utolsó W16-os motorral szerelt Bugattiknak.
HVG
Egyre több luxusautógyár fog lakásfejlesztésbe, más híres és drága márkákat követve. A globálisan gyorsan növekvő ágazat az ultragazdagok státuszszimbólumok iránti igényére épít.
A legutolsó példány egy nagyrabecsült gyűjtőhöz került.
HVG
Hihetetlen, de ma már turbó vagy kompresszor nélkül is elérhető a lélektani 1000 lóerős határ.
HVG
Ötezren buliztak napokon át a lezárt területen.
HVG
A Balkán elektromos autós fenegyereke újabb nagy terveket szövöget.
HVG
A megfelelő pénzmennyiségben birtokában most bárki lecsaphat az igen ritka Bugatti Veyron Pur Sang egyik példányára.
HVG
A Dreame négyszemélyes sportkocsiját kétféle hajtáslánccal Németországban tervezik gyártani.
HVG