szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sokan, könnyen elkövetik akár a legalapvetőbb hibákat is egy autóvásárlás során. Utána marad a bosszankodás, a veszekedés, és, ha olyan az ügy, járkálhatunk sokáig a hatóságokhoz is. Tizenhat evidenciának tűnő tanács, aminek akár az eladói, akár a vevői oldalon állunk, reflexszerűvé kéne válnia.

Az AAA AUTO használtautó-kereskedés évente közel 200 ezer gépjárművet vizsgál át, és megközelítőleg 65 ezer gépkocsit vásárol és ad el Közép-Kelet-Európában. Összeszedtek egy listát, amelyet betartva legalább a laikusokra jellemző, "legbutább" hibákat elkerülhetjük. (Mindegy milyen értékű autóról van szó, legyünk alaposak. Csak, mert egy pár tízezer vagy százezer forintos régi kocsiról van, a bosszúság ugyan úgy meglesz, ha elkövettük a hibákat – ezt mi tennénk hozzá.)

Ha vásárol:

1. Gépjármű vásárlásakor mindig kérje, hogy a tulajdonos legyen jelen, és hiteles aláírást adjon!

2. Kérjen garanciát az autó eredetére vonatkozóan, és ezt mindenképpen írassa bele az adásvételi szerződésbe.

3. Ne adjon vagy küldjön előleget a gépjárműre, csak abban az esetben, ha annak kulcsait már megkapta, ellenkező esetben előfordulhat, hogy az autó "eltűnik"!

4. Legyen óvatos a közvetítőként eljáró személyekkel.

5. Mindig kérjen tesztvezetést, és egy autószerelővel vizsgáltassa át a gépkocsit alulról is.

6. Ellenőrizze, hogy a gépjármű nem szerepel-e a lopott autók nyilvántartásában!

7. Ellenőrizze, hogy az autót nem terheli-e zálogjog, nincs-e végrehajtás alatt vagy nincs-e rajta tartozás!

8. Olyan eladótól vegyen autót, akit a gépjármű megvételét követően is el tud érni, hogy amennyiben szükséges, érvényesíteni tudja a visszatérítési megállapodásban foglaltakat, illetve, rendezni tudja az esetleges vitás kérdéseket!

9. Mindig olyan autót válasszon, aminek minden szükséges papírja megvan, és ön intézze el az átíratást. A gépjármű minden kulcsát kérje el, és ellenőrizze, hogy azok nem csak a közelmúltban készült másolatok!

HVG Archív

Ha elad:

1. Az autót ne ott mutassa meg a potenciális vevőnek, ahol az autóval általában parkolni szokott! Ez csökkenti annak kockázatát, hogy az autót ellopják.

2. Az autó megtekintésekor ne adja át a jármű kulcsait, és ügyeljen arra, hogy a tartalékkulcsok se tűnjenek el.

3. A potenciális vevőt ne tájékoztassa az autóban elhelyezett biztonsági berendezésekről, különös tekintettel a biztonsági kapcsolók helyére.

4. Soha ne egy eldugott helyen mutassa meg eladásra kínált autóját a potenciális vevőknek.

5. Ha lehetséges, a gépjármű eladását követően az átírásról személyesen gondoskodjon. Amennyiben nem így jár le, előfordulhat, hogy a gépjármű továbbra is az ön nevén marad.

6. Ha nem ön gondoskodik az átírásról, ellenőrizze, hogy az új tulajdonos azt a lehető legrövidebb időn belül megteszi.

7. Törekedjen arra, hogy a potenciális vevő személyi igazolványáról írja le annak személyes adatait.

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!