Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egyelőre csak képletesen, kap ugyanis egy saját történetét bemutató épületet a román márka.
A szocialista idők talán legrosszabb minőségű autóját produkáló márka – és mi még az exportra termelt autóit ismerhettük – mára egyre jobban összeszedi magát. Amióta 1999-ben a Renault tulajdonába került, jól kitatlált modellválasztékkal fokozatosan sínre tették a márkát, amely jelenleg több mint 500 ezer autót bocsát ki évente. A Dacia vezetői ennek nyomán idejét látták annak is, hogy dedikált helyet kapjon a márka története.
A múzeum épülete a cég székhelyén, Mioveniben lesz, és uniós segítséggel épül fel 2018-ra. A dátum egyben az első sorozatgyártású Dacia, az 1100-as ötvenedik születésnapja is.
Az épületben a tervek szerint nem csak Daciák lesznek, hanem helyet kapnak a román autógyártás további termékei is.
Kövesse az Autó rovatot a Facebookon! |
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.