85 év után hozta össze a Bentley ezt a két legendát, nem véletlenül

A modern Continental GT3 és a jó öreg "4,5 literes" nagyon jól mutat egymás mellett.

  • hvg.hu hvg.hu
85 év után hozta össze a Bentley ezt a két legendát, nem véletlenül

A Bentley márkanév nagyjából egyet jelent a behemót luxusautókkal, a cég azonban nemcsak a felsőosztály igényeinek kielégítésén dolgozik, hanem azon is, hogy minél több trófeát zsebeljenek be a motorsportban. Az idei különösen jó év volt, a Coninental GT3 ugyanis két bajnoki címmel és néhány kiváló eredménnyel büszkélkedhet - írja a Carscoops.

Bentley

Kezdésnek rögtön ott van a Blancpain Sprint Series, ami kifejezetten a GT-osztályra specializálódott verseny. Idén a Silver Cup-ban a Bentley Team HTP-nek sikerült maga mögé utasítania a kategória egyik legmeghatározóbb istállóját, a Belgian Audi Club Team WRT-t. A másik trófeát az ázsiai GT-bajnokságban sikerült elnyerniük, emellett pedig több futamgyőzelmet és pole pozíciót is sikerült megkaparintaniuk.

Bentley

Ennek köszönhetően mostantól a Bentley Continental GT3 is a Brit Autóversenyzők Klubjának - British Racing Drivers' Club - hivatalos tagja lett, így mostantól a cég két autója is az igen exkluzív, csupán 800 járművet tömörítő szervezet oszlopos tagjaként tekinthet magára. A másik ugyanis a legendás, "4,5 literes" néven futó Bentley, ami még az 1930-as la mans-i verseny győztese volt. A két autót 85 év választja el egymástól, így igazi csemege, hogy most együtt "pózoltak".

Bentley
Bentley
Bentley
Bentley
Bentley
Bentley
Bentley
Bentley
Bentley
Bentley
Bentley
Bentley

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.