És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Mi történik, ha egy összeeresztik egy pályára a maranellói csapat összes versenypályára szánt, szuperritka XX-es feliratú Ferrari ritkaságát.
A Ferrari FXX/XX program egy kifejezetten a márka válogatott szerelmeseinek indított sorozat, speciális autókkal, összesen 20 résztvevővel és minden évben hat-hét alkalommal. A program célja, hogy a válogatott csapat részt vegyen a fejlesztésekben is, hasznos visszajelzéseket adva a mérnököknek. Ennél exkluzívabb autós társaságba nehéz lenne bekerülni a világon.
Tavaly utoljára az olaszul Ferrari Finali Mondiali nevű rendezvényen Mugellóban hajtották meg a speciálisan átalakított, egészen extrém Ferrarikat a szereplők. Együtt ment a Ferrari FXX Evoluzione, a Ferrari FXX K, a Ferrari 599XX és a Ferrari 599XX Evoluzione, amelyek átlagos teljesítménye 1000 lóerő feletti.
Persze a 20-30 darabos szériában legyártott FXX/XX EVO modellek közül meg is lehet vásárolni egy-egy darabot, igaz 1,5-2,5 millió dolláros árral kell számolni.
Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.