Ki gondolná, hogy a kockák is rajonghatnak egy Ferrariért?
Elég korrekt multimédiás egység került a Ferrari legújabb autójába a GTC4Lussoba.
hvg.hu
A szuperautók eddig nem éppen az infotainment-egységeikről voltak híresek, sőt néhány évtizede még egy rádió is nagy számnak számított bennük.
A Ferrari jól felismerve a jelenlegi elvárásokat, ezen a területen is csúcsteljesítményű egységet pakolt a Ferrari FF utódjaként nemrégiben bemutatott Ferrari GTC4Lussoba.
A 10 colos központi érintőképernyő legalább olyan menő, mint egy teljes értékű tablet. Érdemes megnézni a videót mennyire igényesen oldották meg a rendszert. Az egyik magyarázat a minőségi munkára az lehet, hogy 2012-ben felvették az Apple egyik neves mérnökét Eddy Cue-t, aki kellően magas színvonalat produkált itt is.
Az összkerékhajtású Ferrari FF megújításával egyébként is a fiatalabb rétegeket célozta meg a Ferrari, ugyanis már az előd modellt az FF-et is, a többi maranellói paripához képest, viszonylag sokat használják tulajdonosaik. A praktikusabb autó pedig kvázi elegáns „cégautóként” is megállja a helyét.
A motortérben a GTC4Lusso ugyanazt a 6,2 literes V12-est mondhatja magáénak, mint az FF, azonban az erejét 660 lóerőről 690 lóerőre emelték, amelyet 8000-es percenkénti főtengelyfordulatnál ad le. A továbbra is turbó nélküli erőforrás nyomatéka 697 Nm, amelynek 80 százaléka már 1750-es fordulatról a sofőr rendelkezésére áll.
A menetteljesítményeit illetően a GTC4Lusso abszolút az elitligában versenyez, a 0-100 km/h-s sprint 3,4 másodpercig tart – 0,3 századdal jobb, mint a korábbi FF-é – azonban a végsebessége változatlan, az elődmodellével azonos 334 km/h.
Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.