Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A három Mercedes-Benz Actros szerelvény Stuttgartból egészen Rotterdamig menetel egymás mögött, virtuálisan összekapcsolódva.
Az európai kamionkonvojos verseny (teljes nevén: European Truck Platooning Challenge) részeként három önvezető Actros szerelvényt indít útnak kedden a Mercedes-Benz, hogy virtuálisan összekapcsolódva két nap alatt átszeljék Németországot, végül pedig Hollandiába érkezzenek meg.
A Stuttgartból Rotterdamba tartó konvoj wifikapcsolaton keresztül kommunikál majd egymással, a követési távolságot pedig Highway Pilot Connect asszisztens segítségével tartják fent. Az önvezető konvoj előnye, hogy a kamionok sokkal rövidebb követési távolságot tudnak tartani, így folyamatosan egymás szélárnyékában haladhatnak, ezáltal csökkentve a fogyasztást, akár tíz százalékkal.
A 15 méteres követési távolságot a Highway Pilot Connect rendszer fékasszisztense teszi lehetővé, amely az 1,4 másodperces átlagos emberi reakcióidőhöz képest csupán 0,1 másodperc alatt működésbe hozza a fékrendszert, ezzel nagymértékben kiküszöböli a ráfutásos balesetek veszélyét. További előnye, hogy egy ilyen összekapcsolt konvoj csupán 80 méter hosszúságú szemben az egymást követő különálló szerelvényekkel, amelyek átlagosan 150 méteres szakaszt foglalnak el az autópályán.
Hogy mindez, hogy néz ki a valóságban, azt remekül szemlélteti az alábbi tesztpályás videó:
Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.