Reggel hatkor ittasan elütött egy biciklist, majd továbbhajtott, videó
Másfél óra alatt elfogták a gyanúsítottat.
hvg.hu
A rendelkezésre álló adatok szerint nem sokkal reggel 6 óra után egy cseh rendszámú autó Győrben a Fehérvári út–Ipar utca csomópontban nekiütközött egy kerékpárosnak, aki a zöld jelzésen, az úton keresztbe akart átmenni. A kerékpáros a jármű tetejére vágódott, majd onnan az úttestre zuhant. Az autó sofőrje segítségnyújtás nélkül a helyszínt elhagyta.
police.hu
A járőrök nem sokkal később igazoltatták a keresett autót és a sofőrt, M. G. 34 éves császári lakost. Az alkoholszonda pozitív értéket mutatott, a férfit a helyszínen elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ellene segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.