Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
A balesetet szenvedett férfi nyílt levelét több mint 13 ezen osztották meg a Facebookon, a cserbenhagyó válaszolt.
"Sikerült az autó vezetőjét megtalálnunk" - tájékoztatta a hvg.hu-t Ficzere Ferenc, a Bosch-csoport kommunikációs igazgatója hétfő késő este. Mint kiderült, a balesetet okozó, fehér Skoda Octaviát vezető férfi még szombaton, tehát a baleset napján jelentkezett a rendőrségen, az autóját csúnyán összetörő Balogh Arnót pedig hétfőn kereste fel. "Munkáltatóként a hivatalos vizsgálat lezárását megvárjuk" - tette hozzá Ficzere Ferenc.
"Ebből is látszik, hogy hatalmas a közösségi média ereje és egy célzott írás hamarabb eljut a címzetthez, mint gondolnánk: jelentkezett a Skoda vezetője. A levelet csaknem 10 óra alatt több mint 6 ezren osztottátok meg, így feltételezem, hogy több tízezer emberhez jutott el a híre. Célom nem a bosszú, hanem az ügy korrekt rendezése, és tényleg szeretnék választ kapni kérdéseimre. Mindenkinek nagyon köszönöm a megosztást és az segítséget. Reméljük, minél hamarabb le tudjuk zárni ezt a sajnálatos esetet" - írta a Facebookon az összetört autó sofőrje, Balogh Arnó.
Mint nemrég beszámoltunk róla, néhány óra leforgása alatt több mint 13 ezren osztották meg azt a nyílt levelet, melyet Balogh Arnó egy balesetet okozó Bosch-matricával ellátott Skoda sofőrjének címzett Facebookon. A férfi leírása szerint május 28-án szombat délután törte össze az autóját az M0-áson, mert a Skoda sofőrje miután megelőzte őt, vészfékezésre készítete az autóját. Az ügy részleteiről itt írtunk bővebben.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.