szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Persze a legtöbb ember alapból úgy gondolja, hogy különbül vezet, mint bárki az utakon. Most nem egészen erről van szó, hanem arról, hogy nagyjából minden autós beazonosítható az alapján, ahogy kezeli az autóját. Mint egy ujjlenyomat.

Az ujjlenyomat-azonosítás mintegy 150 éves gyakorlat mára. Úgy tűnik megint találtak egy területet kutatók, amelyben, ha elkezdik regisztrálni az adatokat, kiderül, hogy alapvetően az emberek szinte végtelen variánsban térnek el egymástól. Az amerikai University of California egyetemen végeztek egy kutatást, amelyben regisztrálták a kísérletben részt vevők vezetési paramétereit.

Nagyon hamar kijöttek az eltérések, amelyek oda vezettek, hogy pillanatok alatt meg tudták határozni a kutatók éppen ki ül a volán mögött. A 15 részt vevő autóssal végzett felmérésben jellemzően 80 kilométeres szakaszokat vizsgáltak városi autózásban, természetesen azonos autóval, azonos időben, még a rádióállomásnak is ugyanannak kellett lennie, ami szólt az autóban.

A kormánymozdulatok, a gázpedálkezelés, az indexhasználat mind könnyen kinyerhető adatokat generálnak egyébként is a mai autókban, amelyek kiolvashatóak az autók egységes adatcsatlakozóján keresztül. Jelen esetben összesen 16 féle paramétert vettek figyelembe, és az eredmények azt mutatták, hogy 100 százalékban sikerült mindig beazonosítani az autóst, sőt 87 százalékukat már csak az alapján is, ahogyan a fékpedált használták.

Egy tipikus ciklus az autózásban.
autosec.org

Egy ilyen jellegű adatfelhasználás távolabbi lehetősége még most nem teljesen világos, de például a biztosítótársaságok, vagy akár a lopásgátlás is működhet ezen keresztül, amikor a rendszer mondjuk 5 percen belül felismeri, nem az ül a volán mögött, akinek kéne. Persze, ha jönnek az önmagukat vezető autók, akkor ennek nem sok értelme lesz megint. Egyébként is 7 féle autós van igazából a közlekedésben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!