szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kocsi egyértelműen bukás volt a négykarikások számára.

Igazi szappanoperának lehetne nevezni azt, ami az Audi elektromos sportkocsiját, az R8 e-tront jellemezte az elmúlt években. Hiába készítették el a prototípust és dolgoztak rajta sokat a mérnökök, egy darabig úgy nézett ki, az autót egész egyszerűen nem éri majd meg gyártani. Az Audi az első tervek szerint csak 215 km-es hatótávval rendelkezett volna, ami finoman szólva is megmosolyogtató egy olyan autó esetében, ami ennél azért jóval nagyobb sebességre képes. Ugyan ki akarna akár egy olyan hiperszuper mobilt használni, ami 40 perc után lemerül? Na ugye.

2013 decemberében aztán jött a hír, hogy a lítium-ion technológiás akkumulátorok fejlődése mégis kiutat jelenthet a zsákutcából, az új csomagnak köszönhetően ugyanis sikerült 400 km-re feltornászni a hatótávolságot, ami már azért egy jóval barátibb elképzelés. Legalábbis az volt, egészen addig, amíg az ember rá nem pillantott az árcédulára: az 1,1 millió dolláros (kb. 300 millió forint) ár rögtön a földre rángatta az embert.

D.P.

A jelek szerint nemcsak bennünket, hanem úgy általában mindenkit a világon, a gépből ugyanis mindösszesen alig 100 darabot sikerült eladni, ami egyértelműen kudarcként értékelhető az Audinál. Illetve ha megint visszakanyarodunk oda, hogy mennyibe került, talán mégsem volt olyan váratlan ez a kudarc.

Mindenesetre tény: a Carscoops beszámolója szerint az Audi a napokban bejelentette, nem gyártja többé a Vasember autóját, mert egyszerűen nem éri meg nekik. Pedig az elgondolás jó volt, láttuk, tapasztaltuk, vezettük is a kocsit. Kár érte, talán majd legközelebb.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!