„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A modellből összesen három darab készült, az egyiket most Londonba szállították néhány hétre.
Ha egy autók iránt rajongó ismerősüknek azt találnánk mondani, hogy Lamborghini Veneno Coupé, az ő szeme pedig felcsillanna és némi mosoly is megbújna a szájja szegletében, akkor ne ijedjenek meg, nincs semmi gond. Csupán arról van szó, hogy valószínűleg tudja, milyen autóról is beszél, a szemcsillogás pedig csak az örömnek szól.
A kocsiról annyit kell tudni, hogy a világ egyik (ha nem a) legritkább Lamborghinije, amiből összesen három darab készült. Az autót eredetileg a cég 50. évfordulója alkalmából készítették 2013-ban, azonban a bemutatóautónak gyorsan lett néhány vevője is, így gyártottak belőle hármat, egyenként 3,6 millió dolláros, vagyis nagyjából 1,1 milliárd forintos áron.
A Veneno Coupé annyira keményen néz ki, hogy az ember alig hiszi el, hogy valóban egy közútra is engedélyezett autóról van szó. A megfelelő leszorítóerő érdekében rengeteg aerodinamikai elemet kapott, ami minden szempontból gyönyörűen áll a kocsinak.
A motortérben egy 750 lóerős V12-es szörnyeteg lapul, ami 2,8 másodperc alatt van 0-ról 100 km/h-n, a végsebessége pedig 355 km/h-ra.
A kocsit egyébként Londonban sikerült lencsevégre kapni, amikor egy Lamborghini bemutatóterem számára szállították le. A látogatók január 6-ig láthatják ott az ultraritka kocsit, utána a tulajdonosa viszi tovább.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.