Így driftel egy profi a McLaren még titkos új sportkocsijával
Keresztben csúszva nem feltétlenül a leggyorsabb közlekedni, de iszonyatosan élvezetes és látványos. Főleg egy még takargatott prototípussal.
hvg.hu
Nyílt titok, hogy a McLaren a márciusban megrendezendő Genfi Autókiállításon mutatja majd be a 2014-ben debütált 650S utódját. Addig még hátravan néhány hét, a brit gyártó azonban addig is az érdeklődés középpontjába szeretné katapultálni az egyelőre még meglehetősen titokzatos új sportkocsit.
Éppen ezért a McLaren kiadott egy videót, amin az látható, hogy Chris Goodwin, a vállalat fő tesztpilótája az új gép határait feszegeti. Jól látszik, hogy a 650S utódja relatíve könnyen nagyon látványos táncba hozható, és a McLaren szerint ez nem feltétlenül öncélú örömködés: a túlkormányozottság kiprovokolásával rengeteget tanulhatunk a kocsink viselkedéséről.
A vadonatúj McLarenben már nem a régi 3,8 literes (M838T), hanem egy vadonatúj 4 literes (M840T) V8-as erőforrás rejtőzik, melyet változatlanul kettő darab turbó lélegeztet. A pontos lóerőszám egyelőre még ismeretlen, az viszont igen impresszívnek tűnik, hogy a járgány alig 7,8 másodperc alatt abszolválja a 0-200-as sprintet, a negyedmérföldes szintideje pedig 10,3 másodperc.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.