Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Ki mondta, hogy a mikroautókat ne lehetne tuningolni? Hát persze, hogy lehet, és a Brabus nagyon is ért ehhez.
Nemrégiben Franciaországban lehetőségünk nyílt kipróbálni az aktuális Smart generációból készített elektromos modelleket, melyek elsősorban szuperhalk működésükről, váltó nélküli kivitelükről és gyors tölthetőségükről voltak ismeretesek. Az ezekbe az apró négykerekűekbe szerelt Renault fejlesztésű elektromotor 81 lóerős teljesítménnyel bír, ami bőven elég a dinamikus városi közlekedéshez, de persze sokan akadnak olyanok, akik ennél jelentősen izmosabb Smartra vágynak.
Nekik készült a Genfi Autószalonon debütáló Brabus Ultimate 125. A kétszemélyes Smart Fortwo-ra épülő újdonság 900 köbcentiméteres háromhengeres turbós benzinmotorjából nem kevesebb mint 125 lóerőt sikerült előcsalogatni, a maximális nyomaték pedig eléri a 200 Nm-t. A több fronton is módosított erőforráshoz egy csökkentett váltási idővel rendelkező váltómű csatlakozik, ennek köszönhetően a 0-ról 100-ra történő gyorsítás mindössze 9,2 másodpercig tart. A végsebességet 175 km/h-ra korlátozza az elektronika.
A diffúzorba szerelt három krómozott kipufogóvég mellett a 18 colos könnyűfém felnik is felhívják a figyelmet a kis méregzsákra, melyből mindössze 125 példány fog készülni. Az alapmodell ára 49,980 euró (15,55 millió forint), a kabrióért pedig 52,800 eurót (16,43 millió forint) kell majd fizetni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.