Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A 38 éves férfi 300-zal hajtott, amikor elvesztette uralmát a kölcsön kapott sportkocsi felett. A porig égő autóból még ki tudta húzni a barátját. Jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték.
Jogerősen egy év, három évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték és három évre eltiltották a járművezetéstől azt a férfit, aki egy Lamborghini sportautóval száguldozva szenvedett balesetet 2014-ben az M7-es autópályán – közölte a Kaposvári Törvényszék kedden.
A napokban hozott ítéletben a bíróság helybenhagyta az ügyben korábban eljáró elsőfokú bíróság döntését, és a férfit közúti baleset gondatlan okozásának vétségében találta bűnösnek.
A 38 éves férfi ismerősétől kapta kölcsön a Lamborghini Huracánt, hogy a mellé beülő és az útjukról videofelvételt készítő barátjával kipróbálhassa az autót. Több mint 300 kilométeres óránkénti sebességgel haladtak, amikor a sofőr a sztráda szegerdői szakaszán elvesztette uralmát a jármű felett.
Itt van az erről készült, közismertté vált videó:
A kocsi a bal oldali szalagkorlátnak, majd egy hídperemnek ütközött, áttért a külső forgalmi sávba, ahol ismét korlátnak ütközött, végül egy vízelvezető árokban kötött ki. A vezető kihúzta a balesetben súlyos egészségkárosodást szenvedett utasát a felborult autóból, amely ezután kigyulladt és porig égett.
A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vétkes sofőr fizette sérült barátja gyógykezelésének költségeit.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.