„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az elhíresült járgány után folytatott rendőrségi hajszát akkoriban szinte az egész USA élőben nézte a tévében.
A Ford várhatóan 2020-ban fogja piacra dobni legújabb Bronco terepjáróját, de aki egy ennél kicsit patinásabb és sokkal híresebb Broncóra szeretne lecsapni, az akár már most megteheti ezt.
Történt ugyanis, hogy eladósorba került az az ikonikus fehér Ford Bronco, amellyel 1994-ben O. J. Simpson menekült az őt üldöző rendőrök elől Nicole Brown Simpson és Ron Goldman meggyilkolását követően. A kocsit egyébként nem Simpson, hanem egy régi barátja vezette, Simpson a hátsó ülésen ült
Az autót 1995-ben 75 ezer dollárért, vagyis körülbelül 20 millió forintért vásárolta meg Mike Gilbert, aki most 1 millió dollárért, tehát mintegy 260 millió forintért szeretné eladni a kocsit. Egy érdeklődő már akadt is, de az általa felajánlott 250 ezer dolláros összeget gyorsan visszautasította az eladó.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.