Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A skót sofőr egy 57,5 méteres rakományt szállított, és egy kis hídra kellett felhajtania.
Ahhoz, hogy egy kamionnal a megfelelő módon lehessen manőverezni, komoly rutinnal kell rendelkeznie egy sofőrnek. A kezdők gyakori hibája, hogy nem érzik a járművet, és a pótkocsi néha fennakad itt-ott. Egy 60 méteres szerelvény azonban még a legprofibb sofőröknek is feladná a leckét, pláne akkor, ha egy kereszteződésnél le kell fordulni. Hősünk viszont megcsinálta a lehetetlent.
A CNN beszámolója szerint az alábbi jármű vezetője egy 60 méter hosszú szerelvényt irányított még szeptember 17-én Skóciában, Bun Loyne-nál. A sofőrnek egy kis hídra kellett felhajtania az útról, ami azt jelentette, hogy 90 fokban kellett fordulnia a géppel – úgy, hogy az 5,57 méteres rakomány – ami egy szélturbina egyik lapátja volt – sehol se akadjon fenn.
A szerelvény hátsó három tengelyét szerencsére úgy alakították ki, hogy el tudjanak fordulni, de még így is bűvészkedni kellett a siker érdekében.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.