Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Ufóra hasonlít, egyetlen darab van belőle és magyar – kipróbáltuk a Cyklomobilt.
A XX. század közepe táján csak keveseknek adatott meg, hogy autóval juthassanak el egyik településről a másikra. Így jött az ötlet, hogy készíteni kellene egy viszonylag zárt karosszériás és – a magyar utakra való tekintettel – nagy kerekű robogót. Bárdi István műszaki tisztviselőnek, Jordán Károly mérnöknek és Korpodeán Viktor lakatosnak köszönhető, hogy 1951-ben, az V. számú Autójavító Vállalatnál megszületett a Cyklomobil – egyetlen példányban. Az art deco stílusú, semmihez sem fogható külsejű robogót elsősorban exportra szánták, de végül sem engedély, sem pénz nem lett hozzá, és néhány évnyi közszereplés után valahol eltűnt. Néhány évvel ezelőtt a budapesti Sárvári Zoltán, aki évtizedek óta foglalkozik motorok, autók és repülőgépek restaurálásával, gondolt egy merészet, és gyönyörű másolatot épített. Mivel alig maradt fenn dokumentáció, társaival együtt leginkább a régi fotók alapján dolgozott.
Az alap egy kiváló állapotú Csepel 125/49-es (vagyis 125 köbcentis, 1949-es építésű) motorkerékpár – csakúgy, mint az eredeti Cyklomobilban. A karosszéria elsősorban arra hivatott, hogy védje a sofőrt és utasát a portól és az esőtől, ezenkívül jelentősen csökkenti a légellenállást is. Ez azonban éppen csak ellensúlyozza, hogy a súlyos kasztni sokat levesz a jármű teljesítményéből. Az eredeti Csepelhez képest több mint fél méterrel megnőtt hossz ráadásul egyértelműen nehezíti a manőverezést – tapasztaltuk most is. A határokat egyébként sem érdemes feszegetni, mert a Cyklomobil már alacsony sebességnél is meglehetősen instabil, érződik rajta, hogy meghálált volna néhány évnyi további fejlesztőmunkát.
Az első kerék rugózik ugyan, a hátsó viszont egyáltalán nem, és ezen csak a mozgó sofőrülés javít egy keveset. Hátul ívelt kialakítású, zárható csomagteret találunk. Bukósisak (amely az 1950-es években amúgy sem volt kötelező) nem fér be ide, de egy kisebb kabát és egy pár kesztyű minden további nélkül. Motorbiciklik esetében fontos, hogy ne kelljen sokat gondozni és szerelni őket. Nos, a Csepel 125/49 nem pont ilyen, ezért a Cyklomobil oldalán könnyen leszedhető lemezek mögött lehet hozzáférni a gyakoribb törődést igénylő alkatrészekhez.
A Cyklomobil gyermekbetegségei akkor is nyilvánvalóvá váltak, amikor most kipróbáltuk a másolatot. Utólag nehéz lenne eldönteni, hogy az 1950-es években kellő politikai támogatással és némi további fejlesztéssel valóban sikeres exportcikk lehetett volna-e. 2017-ben a Cyklomobil láttán a járókelők elismerő szavak kíséretében mosolyogtak, érdeklődtek; olyan szemlélő is akadt, aki vadonatúj olasz dizájntermékre gyanakodott.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Ami valójában egy kármentesítésre szoruló ipartelep.