Az elmúlt néhány évben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az autózás jövőjét az önvezető autók jelentik majd, vagyis az emberi tényezőt szép lassan ki lehet iktatni a közlekedésből. Persze az alapötlet nem újdonság, ennek eljövetelét látta már a híres sci-fi író, Isaac Asimov is, aki 1964-ben jósolta meg mindezt. Igaz, ő 2014-re ígérte eljönni ezt a technológiát, de a jóslat még így is majdnem 100 százalékig betalált. Úgy tűnik azonban, nem minden cég gondolkodik "csak" ilyen irányban.
A Nissan jelenleg egy olyan technológián dolgozik, aminek segítségével az ember a gondolataival lesz képes vezetni az autót – számolt be róla az Engadget. A B2V (brain-to-vehicle, aggyal irányított jármű) technológia lényege, hogy képes olvasni az agyi hullámokat és kitalálni, hogy mi lesz a következő lépésünk/gondolatunk.
Mindehhez egy elég furcsán kinéző "sapkát" kell felvenni, ami méri az agyi aktivitást, majd a mesterséges intelligencia segít megjósolni, hogy kormányozni vagy fékezni akarunk-e. A rendszer ezek után 0,2-0,5 másodperccel az előtt kezdi meg a műveletet, hogy mi magunk reagálnánk. Ezzel jelentős mértékben csökkentenék a reakcióidőt, ami bizonyos esetekben pont segíthet megelőzni egy balesetet.
Mindez ugyanakkor azt is jelenti, hogy az autót végig a sofőr vezeti, a rendszer csak egy kiegészítő eszközként szolgálna, vagyis a jármű önálló közlekedésre nem képes. Emiatt viszont egy sor olyan probléma is megmarad, amire az önvezető autók megoldást jelentenének: utóbbinál a sofőr pihenhet utazás közben, sőt még arra sem lesz feltétlenül szüksége, hogy az autóban üljön például akkor, ha a gyerekért el kell menni az iskolába. A Nissan megoldásánál viszont marad az emberi tényező.
A technológiát a héten kezdődő Las Vegas-i elektronikai show-n, a CES-en mutatja majd be a cég.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.