Unatkozott a brit nyugdíjas, megépítette a világ legkülönlegesebb Land Rover Defenderét
Frank Rothwell mintegy 8,3 millió forintnak megfelelő összeget költött a Land Roverre. Hogy megérte-e, azt mindenki döntse el maga.
hvg.hu
Az otthoni garázsban, házibarkács módszerrel lelkesen átalakított autók jelentős részétől égnek áll az ember haja, szerencsére azonban vannak kivételek. Úgy is mondhatnánk, a tehetséget el kell ismerni, Frank Rothwellnek pedig a jelek szerint bőven kijutott ebből.
A Lancashire megyében élő brit nyugdíjas komoly feladatba vágta a fejszéjét: át akart alakítani egy Land Rover Defendert. Ez már önmagában is sokaknak feladná a leckét, a férfi azonban csavart egyet a történeten, és úgy döntött, a legfontosabb ponton alakítja át az autót: a motornál.
"Biztosan elektromosra cserélte" – gondolhatnánk, és mekkorát tévednénk. Rothwell ugyanis nem előre, hanem visszafelé utazott az időben, egészen a 19. századig. A brit nyugdíjas ugyanis egy gőzhajtású Land Rovert hozott létre, nem kevesebb mint 33 ezer dollárból (kb. 8,3 millió forint).
A végeredmény egészen káprázatos lett, bár azzal azért nem lehet vádolni a kocsit, hogy túlságosan környezetbarát lenne. A gőzt ugyanis szénfűtéssel állítja elő a szerkezet.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.