Vadul előzött az orosz BMW-s, komoly balesetet okozott – videó

A csúszós úton próbálta betenni a terepjárót a teherautó mellé, nagyon rosszul sült el a dolog.

  • hvg.hu hvg.hu
Vadul előzött az orosz BMW-s, komoly balesetet okozott – videó

Sosem tudtuk megérteni, miért gondolja egy sofőr úgy, hogy a forgalomban az autók között szlalomozni jó ötlet. Amellett, hogy szabálytalan, még veszélyes is, hiszen amíg a filmekben minden nagyon flottul megy, addig a valóságban elég egyetlen apró hiba, hogy komoly baleset történjen.

Még nehezebben érthető, ha valaki ezt télen, a havas-csúszós úton teszi meg. Hiába vezet az ember bármilyen nagy, modern autót, amiben ott vannak a vezetést segítő rendszerek, a kocsi sem képes csodát tenni. Ha az autó egyszer megindul, nagyon nehéz megfogni, pláne, ha egy másik jármű is halad mellette. Az alábbi videóban szereplő sofőrnek sem sikerült.

A felvételen jól látni, ahogy a BMW sofőrje a belső sávban haladó kamerás jármű mellett gyorsít, hogy még beférjen elé, mielőtt utolérné az előtte haladó teherautót. A művelet sikerült is, a kocsi hátulja azonban megcsúszott, majd a teherautó elejének csapódott. Utóbbi emiatt az út széle felé indult meg, majd letérve az útról az oldalára borulva állt meg.

Azt nem tudni, történt-e személyi sérülés, de a látottak alapján nem tartjuk kizártnak. Azt viszont jó érzés volt látni, hogy sok autós azonnal megállt, hogy segítsen a bajba jutott sofőrnek. A videó leírása szerint egyébként a BMW sofőrje sem hajtott el a helyszínről.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.