szerző:
hvg.hu

A rendőrök tavaly óta dolgoznak az új projekten, de csak az idei évben állt minden össze ahhoz, hogy élesben is el tudják indítani.

Az elmúlt hetekben több helyen is felbukkant már az az újfajta sebességmérési módszer, amellyel a gyorshajtókat igyekeznek kiszűrni a rendőrök a forgalomból. Az eddigi módszerekkel ellentétben azonban ezt szinte képtelenség észrevenni, és csak akkor esik le a sofőrnek, hogy valami történt, amikor kiintik őt a forgalomból.

A Hegylakók szerint több motoros is arról számolt be, hogy jelöletlen, civil rendőrautók állították meg a szabálytalankodó motorosokat. A módszer minden esetben ugyanaz volt: egy darabig követték a motorost, hogy rögzítsék a szabálysértést, majd elé hajtva bekapcsolták a megkülönböztető jelzést. A Hegylakóknak nyilatkozott is egy neve elhallgatását kérő motoros rendőr, aki elmondta, már 2017-ben is dolgoztak a projekten, de csak az idei évben lett minden feltétel adott, hogy elindítsák ezt a fajta sebességmérési módszert. A cél ugyanakkor nem a bírságolás, hanem a gyorshajtás visszaszorítása.

Hasonló, jelöletlen civil rendőrautókról számolt be a napokban a CivilHetes is. A beszámoló alapján többségében Audival mértek a rendőrök Kecskemét és Lajosmizse között, de Szentendrén is egy négykarikás autóból vadásznak a gyorshajtókra. Ugyanakkor volt, aki Forddal, Mercedesszel vagy épp Opel Astrával találkozott.

Olvasóinkat egyébként korábban épp arról kérdeztük, mit gondolnak a hazai sebességhatárokról. Ezek alapján úgy tűnik, sokan a növelés mellett teszik le a voksukat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szintet lépett a belvárosi ingyenes lap: a polgármester öccse szívesen kíséri át az időseket a zebrán

Szintet lépett a belvárosi ingyenes lap: a polgármester öccse szívesen kíséri át az időseket a zebrán

Egy bohócot vitt magával a kirúgására egy férfi

Egy bohócot vitt magával a kirúgására egy férfi

Közel harmadával csökkent a Budapest Bank eredménye az első félévben

Közel harmadával csökkent a Budapest Bank eredménye az első félévben

Videó: Neten írt dal lett a hongkongi tüntetések új himnusza

Videó: Neten írt dal lett a hongkongi tüntetések új himnusza

Hajnalig dübörgött a hangpróba a Puskás-stadionban és környékén

Hajnalig dübörgött a hangpróba a Puskás-stadionban és környékén

Nyugaton már ma este megérkezik a vihar

Nyugaton már ma este megérkezik a vihar