A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A lokálisan zéró, vagy legalábbis alacsony károsanyag-kibocsátású járművek egyre nagyobb lendülettel támadnak.
Az International Energy Agency legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy 2017 végén világszerte több mint 3 millió olyan személyautó volt használatban, mely tisztán elektromos hajtásláncú, vagy plugin hibrid kivitelű. Egy évvel korábban még csak 2 millió ilyen jármű rótta a világ útjait, vagyis egy év alatt több mint 50 százalékos növekedésnek lehetünk tanúi.
A növekedés elsősorban Kínának köszönhető, ahol egy év alatt 580 ezer új villanyautót, illetve tölthető hibridet adtak el, ezenkívül pedig az Egyesült Államokban eladott 280 ezres mennyiség is igen komolynak mondható.
2017 végén körülbelül 3 millió magán használatú villanyautó-töltő üzemelt világszerte, a publikus töltők száma pedig elérte a 430 ezret. Utóbbiaknak körülbelül a negyede képes gyorstöltésre.
Az IEA óvatos előrejelzései szerint 12 év múlva, 2030 magasságában már mintegy 125 millió elektromos, illetve plugin hibrid autó lesz használatban. Azonban, ha a klímaváltozás miatt a vártnál szigorúbbak lesznek a hatósági előírások, 2030-ban akár már 220 millió ilyen környezetbarát jármű is lehet majd az utakon.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.