szerző:
hvg.hu

Néhány nap leforgása alatt több százezren látták azt a videót, amiben egy kék lámpás, civil autó akciózik az M7-es autópályán.

Napok óta pörög a neten az a videó, amit egy magyar kamionos készített fedélzeti kamerájával az M7-es autópályán. A videóban jól látszik: egy kék lámpát használó civil autó (nevezetesen egy Opel Zafira) igen furcsa manővereket végzett. Az Opel ugyanis lassításra késztette a teherautót, majd kivezette őt egy parkolóba.

A videó készítője a rendőrökre gyanakodott, de az egyenruhások kedden határozottan cáfolták, hogy ők ellenőriztek volna. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szintén azt mondta, nem ők akcióztak, így végül egy lehetőség maradt. Mivel az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozó Közlekedési Hatóság is rendelkezik Zafirákkal, jó esély volt rá, hogy esetleg ők vezették az Opelt, a Totalcar kérdésére pedig elárulták, valóban ők ellenőriztek.

©

A válaszuk szerint "a hatóság dél-nyugati régiós ellenőrzési osztálya aznap déltől este hétig kivezetéses ellenőrzést végzett ezen az útszakaszon", ám szerintük a kollégáik minden szabályt betartottak. A hatóság az alábbi közleményt adta ki:

A kérdéses időpontban, 2018. június 14-én, 12:05 és 19:10 óra között a közlekedési hatóság Dél-nyugati Régiós Ellenőrzési Osztálya Opel Zafira típusú gépkocsival végzett kivezetéses ellenőrzést az M7 autópályán.

A kivezetéses ellenőrzések célja, hogy a hatóság a jellemzően szabálytalanság gyanúja miatt kiválasztott járműveket biztonságos körülmények között, a forgalom akadályozása, zavarása nélkül arra alkalmas helyszínen - gyorsforgalmi utak esetében lehetőleg parkolóban – ellenőrizhesse. Ennek érdekében a hatóság munkatársai az autópályás kiterelések során követett gyakorlat szerint az ellenőrzés alá vonandó járművet az útszakaszra megengedett legnagyobb sebesség betartása mellett megközelítik, majd megelőzik. Ezután a kivezető jármű vagy a beleszerelt „közúti ellenőrzés” és „kövessen” szövegű fényjelző felirattal, vagy megkülönböztető jelzéssel, vagy ezek együttes használatával fokozatos sebességcsökkentés mellett az ellenőrzés helyére vezeti ki a kiválasztott járművet. A kivezető jármű a sebességet minden esetben csak a szükséges mértékben – a jelenlegi esetben is mindössze 10 km/órával – csökkenti úgy, hogy a kivezetés biztonságosan kivitelezhető legyen. E szempontok a nagy tömegű haszonjárművek, járműszerelvények kitereléssel történő ellenőrzése, alkalmas helyszínre való kivezetése során hangsúlyosabban érvényesülnek, megvalósításuk több feltétel egyidejű fennállását igényli, így az ilyen ellenőrzéseket a hatóság munkatársai a közlekedés biztonsága érdekében fokozott körültekintéssel végzik.

Fontos hangsúlyozni, hogy – amint az a felvételen és a közlekedők számára is látható volt – a sebesség csökkentésekor már használták az ellenőrzésre utaló megkülönböztető jelzést, így a cikkben megfogalmazottakkal szemben egyértelműen nem történt provokatív előzésre kényszerítés. Tájékoztatásul jelezzük továbbá, hogy ugyan azonos parkolóba hajtott ki, a felvételen előző járműszerelvényre a kivezetés és az ellenőrzés nem terjedt ki.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Horn Gábor: A közösségromboló uniós kifizetésekről

Horn Gábor: A közösségromboló uniós kifizetésekről

Idén eddig 69 gyereket ütöttek el gyalogátkelőn

Idén eddig 69 gyereket ütöttek el gyalogátkelőn

Kiszivárgott: egy tévét is bemutathat holnap a Huawei

Kiszivárgott: egy tévét is bemutathat holnap a Huawei

Kiakadtak a nézők egy menstruációs betét reklámja miatt, de a cég nem hagyta magát

Kiakadtak a nézők egy menstruációs betét reklámja miatt, de a cég nem hagyta magát

Drágulhat a magyar kukorica

Drágulhat a magyar kukorica

Fenséges vidékre vágynak, ezért visszaviszik A Gyűrűk Urát Új-Zélandra

Fenséges vidékre vágynak, ezért visszaviszik A Gyűrűk Urát Új-Zélandra