Két autót is ellopott, mégsem jutott messzire

A soproni rendőrök rövid idő alatt elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fertőszentmiklósi férfit.

  • hvg.hu hvg.hu
Két autót is ellopott, mégsem jutott messzire

Bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy egy ismeretlen tettes 2018. július 7-én 16 óra 30 perc és 2018. július 19-én 18 óra 30 perc között Fertőszentmiklóson, egy telephely hátsó ajtaját kifeszítette és onnan két rendszám nélküli autót ellopott. A rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek, ennek eredményeképpen az elkövetőt - egy 19 éves fiatalt - beazonosították, majd két órán belül elfogták.

police.hu
police.hu
police.hu

A férfit a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, ahol lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte, kihallgatásán elmondta, hogy az egyik autóval a közelben lévő földúton száguldozott, azt többször összetörte, míg a másik járművel egy étterem előtt állt meg, ahonnan a gépkocsival műszaki hiba miatt nem tudott továbbközlekedni.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.