Egy kocsimegosztó cég által készített felmérés persze erősen érdekelt az ilyen adatok kimutatásában, de ettől még tény, hogy egy átlagos brit autós 9 órát használja egy hét során az autóját, miközben a fennmaradó 159 órában a kocsi a garázsban, az utcán vagy a munkahelye előtt várakozik.
A kutatók azt is számolgatták, hogy egy átlagos 14 000 fontos autó mindeközben 60 százalékát elveszíti újkori árának az első három év során. Mindez azt jelenti, hogy a szintén átlagosnak tekinthető 10 000 mérföld megtett távolsággal, a jármű hetente 50 pontot veszít az értékéből, vagyis minden percben 32 pennyt.
Ha mindehhez hozzá csapjuk azt is, hogy a többség két hetes nyári szabadság idejére simán lerakja az autóját, még rosszabbak ezek a számok. Egyre többen gondolják úgy, hogy lényegében kidobott pénz az autó, amikor használaton kívül van.
Jelenleg egy átlagos személyautó Angliában 14 217 fontot kóstál, amire még további 1518 fontot költenek a rendszámozására és időszakos szervizre. A felmérést kétezer autós bevonásával készítették, akiknek átlagosan a volán mögött töltött idejük 456 óra volt évente. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az autójukra sokan személyes tárgyként tekintenek, neveket adnak nekik valamint 10-ből négyen, úgy vélik az autójuk megbízható és szórakoztató társuk.
Mindegyik másban, de az öt kezdeményezés együtt szinte tökéletes lenne.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.