Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
A veszprémi balesetben nyolcan sérültek meg, közülük ketten rendőrök.
Csütörtök este ellenőrizni akartak egy személyautót veszprémi rendőrök, amelyben feltételezésük szerint – a Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának információi alapján – illegális bevándorlók utaztak.
A jármű vezetője nem állt meg a jelzésre, így a rendőrök követni kezdték. A sofőr nagy sebességgel egy áruház mögötti szervízútra hajtott, majd a rendőrautónak ütközött és egy álló kamionba csapódott.
A baleset során a kocsiban utazó hat ember, valamint a szolgálati autóban utazó két rendőr megsérült.
A hatóság azt gyanítja, hogy az esettel összefüggésbe hozható egy másik ember is, akit az ajkai rendőrök a 8-as számú főút 73. kilométerszelvényében fogtak el.
Szerda délután is fogtak egy embercsempészt a rendőrök: az olasz állampolgárságú férfit az M6-os autópályán üldözték hosszasan, mígnem sikerült elkapni.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.