Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A messze 500 lóerő feletti olasz szupersportkocsi eddig kevés kilométert hagyott maga mögött.
1990-et írtunk, amikor a Lamborghini leleplezte a legendás Countach utódját, a Diablót, ami aztán egészen 2001-ig, a Murciélago érkezéséig gyártásban maradt. Az olasz céget 1998-ban vásárolta meg a német Audi, és ennek kézzelfogható jele volt a 2000-ben debütált továbbfejlesztett modell, a Diablo VT 6.0, melyből most egy alig használt példány vár új gazdára.
Ez a Grigio Antares fényezésű és fekete/szürke kéttónusú utasterű példány 2001-ben, tehát a gyártás legvégén készült és azóta kevesebb, mint 11 ezer kilométert tettek meg vele.
Az extrákkal alaposan telepakolt, rengeteg karbon elemmel ékesített sportkocsit az Egyesült Államokban kínálják eladásra. Az árral kapcsolatban csak a komoly vásárlójelölteknek adnak felvilágosítást.
A sofőr és utasa mögötti V12-es szívó benzinmotor ebben a kivitelben 5,7 helyett kereken 6 literes. A nagyobb lökettérfogatnak köszönhetően a teljesítmény 536-ról 558 lóerőre nőtt, a nyomaték pedig 605-ről 620 Nm-re emelkedett.
Az 1625 kilogramm tömegű és összkerék-hajtású Diablo VT 6.0 18 colos kerekeken gördül. A 0-ról 100-ra 3,95 másodperc alatt felgyorsuló sportkocsi végsebessége 335 km/h.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.