Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Egy éjszaka alatt két fővárosi kerületet is ellenőriztek.
Július harmincadikán éjjel ismét razziázott a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Közlekedési Hatóság közös akciócsoportja: a harmadik és a tizenharmadik kerületben, vagyis Óbudán és Angyalföldön közlekedő autósokat ellenőrizték. Az akció célja nem titkoltan az volt, hogy kedvét szegjék a gyorsulási versenyekre igyekvőknek, valamint hogy így kiszűrjék az átalakított, európai és magyar utakon illegálisnak számító járgányokat.
A rendőrök összesen 106 autót ellenőriztek, két embert pedig elfogtak ittas járművezetés, illetve járművezetés tiltott átengedése miatt, melyről videó is készült. Két engedély nélkül átalakított autó vezetőjével szemben tettek szabálysértési feljelentést a rendőrök. Jogosítvány, valamint biztosítás nélküli vezetés, átírás elmulasztása és forgalomból kivont járművel való közlekedés miatt összesen hat szabálysértési feljelentést tettek.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.