Hídpillérnek ütközött egy kisbusz az M6-oson, két ember meghalt, hatan megsérültek

A baleset helyszínére három mentőhelikoptert és hat mentőt riasztottak.

  • MTI MTI
Hídpillérnek ütközött egy kisbusz az M6-oson, két ember meghalt, hatan megsérültek

Oldalára borult, majd hídpillérnek ütközött egy kisbusz az M6-os autópálya 33-as kilométerénél, a Dunaújváros felé vezető oldalon, Ráckeresztúrnál. Az elsődleges információk szerint két férfi meghalt, többen megsérültek – közölte Sebestyén Mária, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerda délután.

A szóvivő elmondta, a kisbusz ismeretlen okból szalagkorlátnak, majd hídpillérnek ütközött. Nyolcan utaztak a járműben, amelyből a baleset során többen kiestek. Hat embert szállítottak kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint három mentőhelikopter és hat mentőautó érkezett a helyszínre.

Az érintett útszakaszt lezárták.

(Képünk illusztráció)

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.