Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Megötszöröződött a kerékbilincselések száma Budapesten

Az ingyenes várakozás lehetősége nagyon meglátszott azon is, hogy az autósok megpróbáltak szinte mindenhol parkolni.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Megötszöröződött a kerékbilincselések száma Budapesten

Míg 2020-ban, alig 259 autó kapott kerékbilincset a fővárosban, addig 2021-ben a szám már 1227 volt – derült ki a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) elmúlt évi statisztikából, amelyet a Vezess.hu kért ki. A kerékbilincsek leszereléséből és az elszállított autók visszaadásából bő 80 millió forintot szedtek be tavaly.

Az oldal emlékeztet arra, hogy néhány éve – 2019-ben – a FÖRI, hivatkozva a javuló parkolási kultúrára, beszüntette a kerékbilincselést. A pandémia első évében ugyanakkor ingyenes lett a parkolás, ami jelentősen növelte a belső kerületek terhelését, ezzel együtt megnőtt a szabálytalanul várakozók száma is. Ennek nyomán pedig a kiszabott bírságok számai kilőttek.

Adataik szerint az autósok távollétében kiszabott bírságok száma a 2019-es évhez – 5651 darab – képest, több mint a duplájára növekedett tavaly 13 289 esettel, és csak a helyszíni bírságokból 256 millió forint folyt be tavaly.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.