Mégsem bírságolják meg a nagymamát, aki fulladó unokája miatt parkolt le a leállósávban
A közigazgatási bírság megsemmisítéséről szóló határozatot személyesen kézbesítette Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes és Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya.
hvg.hu
Közigazgatási bírságot szabott ki egy nőre az első fokon eljáró hatóság, mert július 1-jén szabálytalanul állt meg az M7-es autópálya leállósávjában, miközben a Balaton felől Budapest felé autózott.
A nő a fellebbezésében azzal védekezett: azért húzódott félre, mert a hátsó ülésen utazó egyik unokája fuldokolni kezdett.
Bár a KRESZ előírásai csak kivételes esetben engedik meg a leállósáv igénybevételét – és a jogszabály még a rosszullétet sem sorolja ide – Budapest rendőrfőkapitánya az eset összes körülményét figyelembe véve megszüntette a közigazgatási hatósági eljárást, egyben elrendelte a fellebbezési illeték visszatérítését is.
Az erről szóló határozatot Terdik Tamás rendőr vezérőrnagy kedden Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes jelenlétében személyesen adta át a nagymamának derül ki a rendőrség honlapjáról.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.