Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A szervezők szerint a nézőt elsodorta egy autó.
„Az utolsó szakaszon egy nézőt elsodortak és sajnálatos módon az életét vesztette! Őszinte részvétünk!” – írták az Ózd Rally hivatalos Facebook-oldalán megjelent közleményben.
A Sportal.hu című oldal szerint az Ózd Rally második napján történt egy másik komoly baleset is: az 5. gyorsasági szakaszon egy bal első defekt miatt irányíthatatlanná vált Turán Frigyes autója, ami ezután az út melletti, bokrokkal és fákkal teli részen felborult.
A hírek szerint versenyző és a navigátora is jól van.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.