Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ilyen az, amikor a szupersportos külső és a praktikum kéz a kézben járnak egymással.
A cikkünk írásakor 9,36 millió forintos alapáron jegyzett és nemrégiben általunk is alaposan letesztelt új Astra nemcsak ötajtós, hanem 608-1634 literes puttonyú kombi változatban is készül, és most ez utóbbiból érkezett egy látványos külső megjelenést felvonultató sportos kivitel.
Az Opel és az Irmscher által közösen készített újdonság elsősorban egyedi aerodinamikai csomagjáról és ültetett futóművéről ismerszik meg.
A komplett bodykittel mérgesített Irmscher Opel Astra ST 19 colos fekete felnikre szerelt 225/45-ös sportgumikon gördül, és a kocsi alja 3 centiméterrel került közelebb az aszfalthoz.
A hajtáslánchoz nem nyúlt hozzá a tuningcég, az új Astra 110-130 lóerős belső égésű motoros, illetve 180-225 lovas plugin hibrid változatokban kapható, és a későbbiekben tisztán elektromos verzióban is elérhető lesz.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.