Kamionost faragnának a gyári dolgozókból a sofőrhiány miatt a Renault-nál

Száznegyvenen már jelentkeztek is az átképzésre.

  • hvg.hu hvg.hu
Kamionost faragnának a gyári dolgozókból a sofőrhiány miatt a Renault-nál

Évek óta egyre nagyobb méreteket ölt a hivatásos sofőrök hiánya az Európai Unió területén, ami az autóipart is masszívan érinti, ugyanis újautó-vásárlók ezrei várják, hogy végre megkapják autóikat.

Egyes autógyártók azonban nem tudnak várni tovább, így házon belül oldanák meg a sofőrhiányt. Mind a többek között Fiat- és Peugeot-modelleket gyártó Stellantis, mind pedig a Renault e-mailben és plakátokon kezdték el toborozni gyári dolgozóikat, hogy inkább üljenek volán mögé – írja a Vezess.hu.

A jelentkezők később dönthetnek úgy, hogy visszatérnek a gyártósor mellé, de új állásukat is megőrizhetik a Stellantis közlése szerint. Úgy tudni, a Stellantisnál 140-en már jelentkeztek is a kamionsofőri lehetőségre, főként Franciaországból, Olaszországból és Spanyolországból.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.