szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az MKIF Zrt. azt írta, hogy a baleset előtt az erős oldalszélre és a korlátozott látási viszonyokra is felhívták a figyelmet.

Tömegbaleset történt szombat délután az M1-es autópályán Herceghalom térségében, a Győr felé vezető oldalon: 5 kamion és 37 autó ütközött össze, a járművek közül 19 kiégett. A helyszínről 39 embert vittek kórházba, a sérültek között tíz gyerek is van.

A baleset az útszakaszt kezelő Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. kommunikációs igazgatója szerint lokális porátfúvás miatt következhetett be, ami miatt hirtelen romlottak a látási viszonyok. Szimicsku László az RTL-nek azt nyilatkozta, hogy a szél a környező mezőgazdasági földekről vitte a port az autópályára, elvakítva a sofőröket. Azt is elmondta, hogy miután a baleset bekövetkezett, azonnal „megnézték a kameraképeket, amin nem nagyon lehetett látni semmit, csak annyit, hogy tűz ütött ki, ugyanis a környéken nagy volt a szél”.

hvg.hu

Mivel abban a térségben a por már reggel óta csökkentette a látótávolságot (lásd képünket, amelyet munkatársunk röviddel tíz óra előtt készített), és az autópályán dél körül egy kamion és egy személyautó már összeütközött, mi arról kérdeztük az MKIF Zrt.-t: felvetődött-e, hogy az időjárási viszonyokra tekintettel korlátozzák a forgalmat az úton, vagy le is zárják, illetve felvették-e a kapcsolatot a rendőrséggel emiatt.

A szervezet kommunikációs osztálya azt írta, hogy a korábbi baleset okairól a rendőrség tud tájékoztatást adni, illetve, hogy

a hatóság részéről nem merült fel a forgalom korlátozásának kérdése”.

Azt is írták hogy „a gyorsforgalmi utak üzemeltetőjeként, tájékoztatni és figyelmeztetni tudjuk az utazókat. Ezt az M1-es autópályán is megtettük.

Egész délelőtt látható volt a változtatható jelzésképű táblákon az erős oldalszélre figyelmeztető jelzés és már déltől (a baleset előtt két és fél órával) szintén a változtatható jelzésképű táblákon (és az ÚTINFORMON keresztül is) felhívtuk a figyelmet a korlátozott látási viszonyokra is, szintén magyarul, németül és angol nyelven”.

A rendőrségtől is érdeklődtünk arról, hogy felvetődött-e a forgalom korlátozásának szükségessége az M1-esen. Ők későbbre ígértek tájékoztatást.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!